Átgyalogolni egy fél évszázadon

Pesti Bölcsész Újság, 2016. november

Október 23. „Aznap még itt tébláboltam én is, a Petőfi és a Bem szobor között.” – Ferdinandy György Fekete karácsonyáról, szubjektíven.

A forradalmi évfordulóra jelent meg Ferdinandy György novellagyűjteménye, a Fekete karácsony. Nem könnyű olvasmány, s ezzel nem csak a súlyos témára célzok. Némelyik íráson nehezen verekedtem át magam, sokszor komolyabb cselekmény nélkül, lassan meneteltek előre a mondatok, akár a szürke hétköznapok. Felmerült bennem a kérdés, amit egy ponton a narrátor is felvet: „Ez lett volna, ennyi lett volna az élet?” Aztán a forradalom szívében találtam magam. Puskagolyóként repkedtek a szavak, zavaros volt az egész. Összefolytak az idősíkok, a helyszínek. Ez egy rossz könyv? Nem. Egy kicsit inkább olyan, mintha nagyapánk mesélne az ifjúságáról. Ami fontos számára, azt sokszor feleleveníti: hogy a garázsba költözött a család, ő buszkalauzként dolgozott, és halasztott pár évet az egyetemen. De az már nem tiszta, hogy a sérülés, a fogság vagy a disszidálás miatt. Összemossa saját múltját másokéval, mégis szájtátva hallgatjuk, akkor is, ha nem értjük, hogy Párizsba vagy Ausztriába ment. A lényeget tudjuk: elment.

olvasásának folytatása

Reklámok

Elnémulhatatlan segédigék

Pesti Bölcsész Újság, 2016. szeptember

2016. július 14. óta Esterházy utáni világállapotban élünk. Kezdődik a posztesterházy irodalmi korszak.” – A Megrendülés segédigéi című emlékkötetről.

„Nem erről volt szó, ha szabad ezt így. Öröklét volt ígérve.” Esterházy mégis elment. Az irodalmi életnek hirtelen kellett felnőnie, mint egy apját vesztett gyermeknek, így született meg a Kőrössi P. József által összeállított kötet, mely könnyíteni próbál a mérhetetlen gyász súlyán. Esterházy nincs többé. A halált talán az teszi megrendítővé, hogy bár egész életünkben attól félünk, ami van, hirtelen rájövünk, hogy igazán csak az fáj, ami nincs. Az elmúlás az egyetlen, ami feldolgozhatatlan. Mi veszett el? Mindenkinek más. Esterházy első sorban író volt, nyilván. Ahogy életében fogalmazott, „írónak azt nevezzük… hát lényegében, amit prímnek, hogy az egyen és önmagán kívül ne legyen más osztója”. Őt kétségtelenül írónak nevezhetjük, de számtalan más szerepet is birtokolt. Mentor volt, példakép, időutazó, felszabadító, kolléga, barát, útitárs… sok-sok embernek valakije, s e sok-sok ember most mind egyszerre kérdezhetné: „Péter, ne haragudjál, de mi lesz velünk?”

olvasásának folytatása