Boncolás

Boncolás

Először óvatosan kivágta a szívem.
Hitem vörösen az asztalra folyt.
Gyengéden becézve forgatta kezében,
s a kis szív végül a földön landolt.

Arra gondoltam, talán nem is gonosz,
csak kíváncsi volt rá, mi van bennem,
mit bírhat ki e gyönge sejtkupac
– én, ki bágyadtan remegtem.
Fortyogott magában: mit rejtesz előlem?
Kötegben tépte ki vénám.
Eldöntöttem, hogy nem fogok küzdeni,
csak meredtem képére némán.

Végső soron mind egy helyre tartunk
a halál kapujához kígyózó tömegben.
Ha már a lét ily hosszú útra ítélt,
legalább néha az arcába nevettem.
Ostoba az Ember, kísérti sorsát,
s hatalma emészti fel végül.
Jelentem alássan: én nem győzni jöttem,
az Örömhöz mentem feleségül.

S e furcsa doktor most metéli bőröm,
húsomba vájnak a hűvös élek,
zsíros csókot nyom ködös homlokomra
e disznófejű kórboncnok – az Élet.

Reklámok

Ideálok Nélkül

Tudod, én azt hittem, az a szerelem, amit nagy betűkkel írnak és rózsaszínnel. Ha szívecskét küld képem alá, meg ölelkező macit a születésnapomra, akkor ilyen nagyon, de nagyon igazi még a világon senkinek nem lehetett. Kislányként azt hittem, ilyen lesz – könnyű, mint egy sóhajtás, és olyan tiszta, hogy lelátunk egész’ az aljáig. Azóta persze minden megváltozott, s a kép annyira zajossá vált, hogy egészen összefolytak a körvonalaink is. Egy nagy, zavaros káosz lett belőlünk, s már azt sem látom biztosan, hogy meddig tart a csók, és hol kezdődik a csalódás. Annyi bizonyos, hogy itt már egy cseppnyi tisztaság sem maradt.

olvasásának folytatása

Átgyalogolni egy fél évszázadon

Pesti Bölcsész Újság, 2016. november

Október 23. „Aznap még itt tébláboltam én is, a Petőfi és a Bem szobor között.” – Ferdinandy György Fekete karácsonyáról, szubjektíven.

A forradalmi évfordulóra jelent meg Ferdinandy György novellagyűjteménye, a Fekete karácsony. Nem könnyű olvasmány, s ezzel nem csak a súlyos témára célzok. Némelyik íráson nehezen verekedtem át magam, sokszor komolyabb cselekmény nélkül, lassan meneteltek előre a mondatok, akár a szürke hétköznapok. Felmerült bennem a kérdés, amit egy ponton a narrátor is felvet: „Ez lett volna, ennyi lett volna az élet?” Aztán a forradalom szívében találtam magam. Puskagolyóként repkedtek a szavak, zavaros volt az egész. Összefolytak az idősíkok, a helyszínek. Ez egy rossz könyv? Nem. Egy kicsit inkább olyan, mintha nagyapánk mesélne az ifjúságáról. Ami fontos számára, azt sokszor feleleveníti: hogy a garázsba költözött a család, ő buszkalauzként dolgozott, és halasztott pár évet az egyetemen. De az már nem tiszta, hogy a sérülés, a fogság vagy a disszidálás miatt. Összemossa saját múltját másokéval, mégis szájtátva hallgatjuk, akkor is, ha nem értjük, hogy Párizsba vagy Ausztriába ment. A lényeget tudjuk: elment.

olvasásának folytatása

Lyukban rekedt életek

„Rosszindulatú ember vagyok. Egy aljas féreg, akit mindenki elkerül. Nincsenek barátaim, de nem is akarom, hogy bárki szeressen. Felettük állok. Direkt vagyok egyedül, és direkt érzem magam nyomorultul. A direkt-rossz felér egy jóval, nem?

A HoldonGolf Projekt előadásai az utolsó részletig precízen épülnek fel. Stílusuk letisztult: minimalista díszlet, semmi ripacskodás. Mindenből annyi, amennyi kell, se több, se kevesebb. Az idei évadot egy Dosztojevszkij-kisregény feldolgozásával nyitották, melyet Történet az egérlyukból címen, Makray Gábor szereplésével állítottak színpadra. Egyszemélyes darabot létrehozni nem könnyű, de a társulat megbirkózott a feladattal. Lebilincselő előadást láttunk, súlyos téma és könnyed humor találkozását.”

A teljes cikket ITT találod

Fotó: HoldonGolf Projekt

Elnémulhatatlan segédigék

Pesti Bölcsész Újság, 2016. szeptember

2016. július 14. óta Esterházy utáni világállapotban élünk. Kezdődik a posztesterházy irodalmi korszak.” – A Megrendülés segédigéi című emlékkötetről.

„Nem erről volt szó, ha szabad ezt így. Öröklét volt ígérve.” Esterházy mégis elment. Az irodalmi életnek hirtelen kellett felnőnie, mint egy apját vesztett gyermeknek, így született meg a Kőrössi P. József által összeállított kötet, mely könnyíteni próbál a mérhetetlen gyász súlyán. Esterházy nincs többé. A halált talán az teszi megrendítővé, hogy bár egész életünkben attól félünk, ami van, hirtelen rájövünk, hogy igazán csak az fáj, ami nincs. Az elmúlás az egyetlen, ami feldolgozhatatlan. Mi veszett el? Mindenkinek más. Esterházy első sorban író volt, nyilván. Ahogy életében fogalmazott, „írónak azt nevezzük… hát lényegében, amit prímnek, hogy az egyen és önmagán kívül ne legyen más osztója”. Őt kétségtelenül írónak nevezhetjük, de számtalan más szerepet is birtokolt. Mentor volt, példakép, időutazó, felszabadító, kolléga, barát, útitárs… sok-sok embernek valakije, s e sok-sok ember most mind egyszerre kérdezhetné: „Péter, ne haragudjál, de mi lesz velünk?”

olvasásának folytatása

Elfojtástól az elfogadásig

“A gyász hatalmas űr, amit egy fontos személy hagy maga után, mikor eltűnik az életünkből.  A halál miatt érzett hiányt különböző módokon próbálják pótolni az elhunyt szerettei, ki-ki a maga módján, alkoholba, drogokba, munkába, szerelembe, örömbe és haragba fojtva fájdalmukat. Lanford Wilson Kéretik elégetni című drámája négy ember küzdelméről szól, akiket az újrakezdés iránti vágy hajt. A darabot a Holdongolf Projekt vitte színre, Molnár Kristóf rendezésével, az RS9+ Vallai Kertben.”

A teljes cikket ITT találod

Fotó: HoldonGolf Projekt

Mit illik egy szexbolondnak? (hun.)

“A szex jó. Kultúránk számára ez még ma is radikális gondolat, de az élvezet jót tesz, fizikailag és érzelmileg is pozitív hatással van életünkre. Egy nem-monogám kapcsolat is lehet boldog és természetes, nem muszáj egyből beteges vágyakra, ribancokra és zabolátlan szexőrültekre asszociálni. A többség számára ez már nem egyszerűen radikális, hanem egyenesen felfoghatatlan állítás, ezért foglalkozik a témával a Budapesti Anarchista Színház, akik a Többszörös orgazmus című darabbal szemeket nyitnak fel, és tabukat döntenek le. Az előadás középpontjában a poliamória, azaz sokszívűség áll, mely egy olyan szexuális szubkultúra, ahol a szerelemnek nem feltétele a kizárólagosság.”

A teljes cikket ITT találod

Fotó: Budapesti Anarchista Színház

A múlt szabadságában rejlő perverz ártatlanság

“Nagyon hiszek benne, hogy ez az anyag sokat segít majd abban, hogy lássuk, hogy kik vagyunk. Hogy lássuk meg, hogy kik vagyunk. És azért, mert néha sötét, néha véres, sokszor szenvedélyes, sokszor fizikailag fájóan szenvedélyes képet kapunk magunkról, ösztöneinkkel, fekete vágyainkkal, hibáinkkal, az nem rossz dolog, nem titkolni valóan szégyenletes. Hanem valódi, igazi világ. Ezek vagyunk mi. És… ez vagyok én.” – Alföldi Róbert fotókiállításáról

A teljes cikket ITT találod

Fotó: Lőrinczy György

„Küldetéstudattal rendelkezem”

Tasnádi Bencével beszélgettünk az Ed Is On-ról

“Egy művészember mindig elégedetlen, és mindegy, hogy fest, ír, vagy egyszerűen keresztbe teszi a lábát, és azt mondja, hogy ez művészet, valamiféle elégedetlenség az, ami ezt hajtja.”

“Kihívásnak tartom széllel szemben pisilni.”

“Egyre inkább meg tudom ítélni, hogy egy szöveg jó, vagy rossz. Sajnos titkon mindig érzem, ha rossz szöveget írok, az végtelenül bosszant, olyankor nagyon kedvetlen vagyok. Ha kommersz, közhelyes, bárgyú, filléres igazságokat tartalmaz, akkor még nem járatta csúcsra magát a maximalizmus, muszáj tovább polírozni.”

A teljes cikket ITT találod

Fotó: Brozsek Niki