Ideálok Nélkül

Tudod, én azt hittem, az a szerelem, amit nagy betűkkel írnak és rózsaszínnel. Ha szívecskét küld képem alá, meg ölelkező macit a születésnapomra, akkor ilyen nagyon, de nagyon igazi még a világon senkinek nem lehetett. Kislányként azt hittem, ilyen lesz – könnyű, mint egy sóhajtás, és olyan tiszta, hogy lelátunk egész’ az aljáig. Azóta persze minden megváltozott, s a kép annyira zajossá vált, hogy egészen összefolytak a körvonalaink is. Egy nagy, zavaros káosz lett belőlünk, s már azt sem látom biztosan, hogy meddig tart a csók, és hol kezdődik a csalódás. Annyi bizonyos, hogy itt már egy cseppnyi tisztaság sem maradt.

Ültem az ágyamon, és megtaláltam a tegnapi felsőmön egy őszülő hajszáladat. Most mondd meg nekem, ha eszembe jutsz, mégis mit kéne éreznem? Lapozgathatnám a szótárakat napestig, de nem találnék semmit, ami leír minket. Hát gondoltam egyet, lepöcköltem magamról a kósza hajszálat, és belezártalak egy mosolyba. Azt hiszem, ott leszel a legjobb helyen, körülötted az emlékek szétdobálva, ahogy a ruháink voltak a sátradban. Melléd önthetném a pálinkát is, ami összehozott, és mindent, amit együtt vagy egymás miatt ittunk meg, de félek, olyan sok lenne, hogy belefulladnál a keserűségbe. Azt hiszem, a bánatgőzt inkább hagyom elpárologni, és csak a jó dolgokra zárom rá az ajtót. Így majd elő tudlak venni onnan, ha egyszer újra megkívánnánk egymást.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s